Jihlavai sporttalálkozó 2017

Nemzetközi sportversenyen vettünk részt a csehországi Jihlavában, ahova a helyi szakképző iskola mellett az érsekújvári, és egy osztrák iskola kapott meghívást. Pongrácz és Surányi tanár úr kísérték a hat fős csapatot, Bécsen keresztül utaztunk autóval. A cseh határ átlépése után Znojmóban rövid városnézésre megálltunk.

Znojmó, sétáló utca

Féltucat útlezárás miatt kicsit késve érkeztünk Jihlavába, ahol szendvics, kávé, ásványvíz fogadott minket. Rövid megbeszélés után a 15 kilométerre lévő Trestbe gurultunk át a kilencemeletes kollégiumba, a szállásra. Gyors vacsora után sétáltunk a településen egyet. Másnap 6.45-kor reggeliztünk, hogy időben beérjünk a városba.

Reggeli

Egy bevásárlóközpont tetején volt a sportcsarnok, ahol a versenyt lebonyolították. Az osztrákok nem érkeztek meg, ezért három iskola csapott össze. Először teremhoki mérkőzések zajlottak, melyben derekasan küzdöttünk, de a két hokinemzet nem kegyelmezett nekünk, alaposan elvertek minket!

Támad a PÁGISZ

Atlétikai számok következtek, helyből hármasugrás és tömöttlabda dobás. Itt egyéniben Kovács Tamás megnyerte a hármasugrást, dobásban második lett, Kovács László harmadik. Csapatban megnyertük a labdadobást.

Tollaslabdán volt a sor, amit nem tudtunk gyakorolni igazán, szoros meccseket játszottunk egyéniben, kis különbséggel ugyan, de kikaptunk mindkét riválistól.

Páros tollas

Az utolsó megmérettetés jött, a foci, ahol mindenképp nyerni szerettünk volna. A cseheket végig nyomás alatt tartva 1:0 arányban győztünk, majd az Újváriakkal kemény csatában döntetlenre végeztünk, hetesek döntöttek a végén. Egy-egy kihagyott hetest követően a kapusok rúgtak egymásnak, Tamás belőtte, így ezt a versenyszámot mi nyertük.

Összetettben, minden versenyszámot figyelembe véve bronzérmet szereztünk, egy ponttal lemaradva a szlovákoktól, két ponttal a csehektől. Jól éreztük magunkat, megismerkedhettünk a másik két iskola diákjaival, kellemesen elfáradtunk.

A csapatok

Ebéd után Váca igazgatóhelyettes úr megmutatta büszkeségüket, a több díjat is elnyert, tanműhelyben épített autójukat. Elbúcsúztunk, és este hétkor már Győrben voltunk.

A díjnyertes kocsi

A sporttalálkozóról kisfilm készült, mely megtekinthető ezen a weboldalon: https://vimeo.com/238377717

Tags: