SkillsHungary

Március vége kiemelkedő eredményt hozott a Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája életében.
Negyedik alkalommal rendezték meg a SkillsHungary verseny Nyugat-Magyarországi elődöntőjét. A tét a döntőbe jutás volt, a végcél pedig szakmailag megmérettetni világszinten. Ebben ez évben Abu Dhabi ad otthont a szakmák olimpiájának a WorldSkillsnek.

Iskolánk két, már végzett tanulója jelentkezett a versenyre. Vince Attila 2016-ban megnyerte az elődöntőt, a budapesti döntőben második helyen végzett. Horváth László pedig tavaly a hazai Szakmasztár versenyen lett első helyezett.

A versenyt iskolánk igazgatója Hatos Hajnalka nyitotta meg, majd a verseny szervezője-felelőse, a Legrand Zrt. Vevőszolgálati és oktatási vezetője, Kummer Zoltán ismertette a versenyzőkre váró feladatokat. Két feladatot, egy villamos vezérlést és egy kábelcsatornás szerelést kellett megoldani. Félidőben, üdítőként egy kellemes ebéd volt a Marcal étteremben.

A szigorú zsűri délután négykor hirdetett eredményt. Első helyen Németh Zoltán a keszthelyi Asbóth, második helyen Leidl Péter a budapesti Weis, harmadik helyen Vince Attila a győri Pattantyús középiskola diákja végzett. Gratulálunk a helyezetteknek!

Forrás: http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/diaksiker_-_dobogora_lephetett_a_gyori_diak_-_fotok/2513952/